EVANGÉLIUMOT MINDEN OTTHONBA KÁRPÁTALJÁN

Hosszabb előkészítés után Isten segítségével 2013. októberében elindulhatott Kárpátalján az EMO munka. A Kárpátaljai Református Egyházkerület – mint a legnagyobb ottani magyar egyházi szervezet – közreműködésével, ottani szervezéssel és irányítással, magyar és nemzetközi segítséggel, helyi önkéntesekkel indult el a szolgálat. Az első akció Mezőváriban volt 2013 október 19-20-án. November 1-én pedig munkába állt az ottani területi koordinátor: Szabó Zoltán.

Azóta 63 település mintegy 20 000 otthonban jártak az ottani testvérek, hogy bizonyságot tegyenek, hívogassanak. 2014 nyarán például Beregszász városának valamennyi otthonába is eljuttatták a kis evangéliumi írásokat. Jó látni az indulás óta a munkatársak odaszántságát és örömét!

Friss hírek az EMOK Facebook oldalánvalamint képes beszámolóiban: 2018/32019/1