Akikhez mi mentünk és otthon voltak, nyitottan fogadták a beszélgetést, a meghívót és az evangéliumról szóló írást. Néhány hosszabb beszélgetés során az Úr segített a megszólított emberek élethelyzetéhez saját élményeinkből kapcsolódni. Így elmondhattuk, hogyan kaptunk a mi Urunktól hasonló helyzetben vigaszt, útmutatást, testvéri közösséget, mennyei reménységet. Például egy fiatalembernek el tudtuk mondani, hogy milyen fontos volt számunkra egy lelki közösséghez való tartozás, és őt is bátorítottuk erre, hogy keresse a gyülekezeti közösséget. (Közös)
A beszámolók után időt szántunk arra, hogy tusakodjunk, imádkozzunk a meghívottakért. Látszott, hogy a testvérek személyes felelősséget éreznek értük. (Közös)
A 30 éves jubileum kapcsán egyrészt hála tölti el a szívünket, látva azokat a szolgálókat, akiknek az Úr kezdetektől fogva adott a szívébe elszántságot, szeretetet, áldozatkészséget, hogy bátran vigyék az evangéliumot az embereknek. Másrészt, szomorúság is ébredt szívünkben, hogy hiányzik a fiatal generáció, az utánpótlás. Az aktív szolgálók egyre idősödnek, akiknek egyre több nehézséget okoz az utazás és a települések bejárása. Szükségét érezzük annak, hogy az Úr indítson fiatalokat, akik továbbviszik az EMO ügyét legalább újabb 30 éven át! (Közös)
Engem az is jó érzéssel töltött el, hogy az EMO-s testvérek szíve nem csupán az elveszettek irányában nyitott és befogadó, hanem engem is szeretettel fogadtak, mint körükben először résztvevőt. Köszönöm szépen! (Ildikó)
A mi Urunk Jézus Krisztus áldja meg a beszámolónk olvasóit, s az EMO-s testvéreket!
Laci és Ildikó