Elkészült a járványhoz kapcsolódó traktátusunk videó változata.
A koronavírus járványhoz kapcsolódó kis kiadványt először csak az interneten jelentettük meg, biztatva a testvéreket, gyülekezeteket, hogy terjesszék, osszák meg minél többekkel. Ahogy aztán a szigorú szabályok enyhültek, felvetettük több partnergyülekezetnek, hogy kinyomtatjuk, ha vállalják a terjesztését a környezetükben. Így készült el 12´000 darab kis füzet, amelyek hamar el is fogytak. Pár hét múlva újabb 12´000 darabot kellett nyomtatnunk, s mára abból is csak pár száz darab maradt. A második kiadásból 2´000 db-ot Kárpátaljára is el tudtunk juttatni, ahol szintén örömmel fogadták a gyülekezetek.
A kiadványt IDE KATTINTVA megtekintheti.
Őrben jártunk – Egy résztvevő visszaemlékezése
2020. március 3-án és 4-én Őr községben járt az EMO szolgáló csapata. Szinte már szokás szerint csatlakoztak hozzánk kárpátaljai testvéreink, valamint a helyi református gyülekezet tagjai is, akik szokatlanul nagy számban vettek részt saját településük lakóinak felkeresésében. Ez a két (keddi, szerdai) nap talán nem a legalkalmasabb volt arra, hogy az embereket otthon találjuk, így gyakran kellett a meghívót és traktátust a levélládába tenni. Mindazáltal így is voltak fontos és tartalmas beszélgetések. Kedd este Sztanó Péter a helyi református gyülekezet imatermében egy áhítatot tartott a napi igeszakaszról (Luk 12,1-12), melyben arra intett mindnyájunkat, hogy elsőrenden tartsuk távol magunkat a képmutatástól, ami azért is értelmetlen erőpazarlás, mert úgyis minden leplezett dolog napvilágra kerül. Jézus az Ő követésére hív minket, viszont aki Őutána akar jönni, az nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. Bár esős este volt, mégis megtelt a kis imaterem. A faluban a Reformárus Egyház üzemelteti a Sarepta nevű idősek otthonát. Itt láttak vendégül minket bőséges és fejedelmi ételfogásokkal valamint a csapat nagyobb része az otthonban kapott szállást is. Az Úr megőrzött minket a 270 km-es odautunkon és hazafele is. Áldott legyen az Úr minden jótéteményéért! (F.A.)
Munkatársi hétvége Dömösön – Így számoltak be róla a testvérek
„Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,20)
Hálásan köszönjük Istennek a dömösi munkatársi hétvégét. Köszönjük a testvéri találkozást, a tanítást, a bátorító bizonyságtételeket, hogy tudjuk Isten minket mennyire nagyon szeret. Köszönjük a tiszta és szép szállást, a Duna parti békés környezetet, a finom ételeket a testvéri gondoskodást. Hálatelt szívvel köszönjük Istennek az Ő szeretettel teli, gondviselő tanítását minden nap és minden éjjel. Testvéri szeretettel B.J.
Egy idősebb munkatársunk tréfásan többször “kifutó modell”-ként utalt saját magára. Egy huszonéves résztvevőnek viszont sokat jelentett az idősebbek jelenléte:
Olyan jó volt, hogy – pont a “kifutó modellek” 🙂 🙂 többsége miatt – a sok tapasztalattal és bölcsességgel megáldott testvérek által gazdagon épülhettem. Egyrészt a viselkedésükből, kisugárzásukból, hiszen Isten jó illatát árasztották már a megjelenésükkel is. Másrészt a hitükből, szavaikból, a csoportos és személyes beszélgetések során. Szerintem sokkal jobb mások élettapasztalataiból tanulni, mint utólag a saját félrelépéseimből. Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy mint az Ő nagy családjának egy kis része, együtt hallgathattuk az Ő üzenetét, amiből egy idézet nagyon megragadt és bárcsak Isten kimunkálná bennem is ezt a vágyat még jobban: „kívánd azt testvérem, hogy ismeretlen, senki légy és Krisztust ragyogtassuk fel!” Imádságos szívvel: M.K.
Tamás Balázs ref. lelkész szolgálati területén 675 családot kerestünk fel, hogy bizonyságot tegyünk, és meghívjuk az evangélizációs sorozatra
Az elmúlt három hétvégén (nov. 8-10; 15-17; 22-24) Siófok kb. 4500 otthonába jutottak el munkatársaink, a helyi gyülekezet tagjai pedig – akik közül többen beálltak a szolgálatba is – még kb. 500 otthon felkeresését vállalták a héten, hogy a ma kezdődött négy napos adventi sorozatra hívják az embereket. Reménység szerint ez őket is előbbre vitte a hitben, lelki életben. Imádkozzunk azért, hogy minél többen kíváncsiak legyenek a Biblia üzenetére, Isten szavára!
A város nem volt barátságtalan, elég sokan ígérték, hogy elmennek. Voltak jó beszélgetések is, bár összességében nem sok.
A lelkész házaspár nagy odaadással és szeretettel pásztorolják a gyülekezetet.
Köszönjük a helyiektől kapott sok segítséget, és a szeretetteljes vendéglátást.
Urunk gazdag áldása maradjon a gyülekezeten, hogy legyenek messzire világító szövétnek!
Advent Királya adjon erőt, kitartást továbbra is a lelkipásztoroknak, és szaporítsa az üdvözülők seregét!
,,Az Úr Isten kegyelméből ismét vihettük az örömhírt az anyaországban, együtt szolgálva a Siófoki Református Gyülekezettel. November 14-én indult útnak 11 fős missziós csapatunk Kárpátaljáról, s
még két testvérünk Siófokon csatlakozott hozzánk. Másnap az anyaországi és siófoki testvérekkel együtt indultunk a szolgálatba, amelyen a decemberi, adventi evangelizációkra hívogattunk. Igen szeretetteljes fogadásban részesültünk, amelyben érezhettük az Úr jelenlétét. Bartha Béla helyi lelkipásztor testvérünk tartalmas lelki táplálékkal táplált és indított útnak bennünket naponként. Három napos szolgálatunk első napján családi házakat kerestünk fel, majd másnap a lakótelepi házakat vettük célba. A beszámolókban meghallgattuk egymás tapasztalatait. Voltak, akik nagyon lehangolva tértek vissza a szolgálatból, de Urunknak hála, többen arról számoltak be, hogy bizonyságot tehettek, és tartalmas beszélgetésekre, sőt néhol imádságra is sor került. Sok ígéretet is kaptunk, hogy eljönnek az alkalomra. Mindezt imádságainkban az Úr elé vittünk és az Ő áldását kértük, hogy szolgálatunkat Ő tegye teljessé. Az utolsó napon részt vettünk az istentiszteleten, ahol két énekkel dicsőítettük az Urat és elhangzott egy bizonyságtétel Gyurkó Miklós testvérünktől. Nagy hálát érzünk szívünkben, hogy alkalmasnak talált az Úr bennünket erre a szolgálatra. Hálásak vagyunk a vendégszeretetért, amelyben a családoknál részesültünk, ahol szintén lehetőségünk adódott, hogy bizonyságot tegyünk szabadító Urunkról. Külön hálás a szívünk a gyülekezet nevében kapott igés képeslapokért, amellyel egyik siófoki testvérnőnkön keresztül ajándékozott meg bennünket az Úr.
Imádságos szívvel gondolunk a Siófoki gyülekezetre könyörögve ébredésért, lelki megújulásért és megtartatásért.”
Balogh Zsuzsa (Mezővári)
„Lelkészünket az Úr adventi evangelizáció szervezésére, a siófoki emberek megszólítására indította. Egy istentiszteleten jelezte, hogy a gyülekezet segítséget kap az EMO Alapítványtól. ‘Tapasztalt hívogatóknak’ nevezte Őket, de akkor még nem igazán értettem, hogy ez valójában mit is jelent. Advent előtti 3 hétvégén került sor az otthonok felkeresésére. Már az első találkozás alkalmával boldogság és feltöltődés volt az indulás előtti közös igehirdetés és ima. A három alkalom során három különböző emberrel osztottak be a hívogatásra. Mind a három embertől, akivel ‘összesorsolt az Úr’ Péter segítségével, nagyon sokat kaptam. Mindegyikük más-más életkörülményből, más városból, és a tetejébe még más országból is érkezett. Azt hiszem, önmagában is beszél helyettük az elhivatottságuk, hogy nyakukba vették az országot, Siófok városát, hogy elvigyék az emberek otthonába az Örömhírt, amire ennek a városnak mérhetetlen szüksége van. Az első alkalommal megrázó és egyben felemelő emberélet-helyzettel találtuk szembe magunkat: Egy édesanya elkeseredett hangja szólt hozzánk, saját és gyermekei élete miatt. Megrázó volt ezzel így szembesülni, hiszen idegenek voltunk az ajtó előtt. Mi az Örömhírt vittük, ennek az asszonynak pedig mindennél jobban az Úrra volt szüksége. Mellém ‘vezérelt’ párom, Kinga feltette a kérdést: Imádkozhatunk-e értük? Ekkor már teljesen elszorult a szívem, és csak csodáltam az Úr munkáját. Elküldött ehhez az asszonyhoz, akinek erre a ‘csengetésre’ volt szüksége, és Kingát, a páromat, akit imára indított az Úr. Ez volt az a pont, ahol megéreztem, megértettem, mit is jelent EMO munkásnak lenni, és szolgálni. A nap itt nem ért véget, s az Úr tartogatott még egy csodát az este folyamán. Utolsó házunk volt, ahova épp két fiatal roma lány érkezett haza. Mikor elmondtuk miért jöttünk, azonnal beinvitáltak bennünket. Bensőséges beszélgetésbe kezdtünk az Úrról, a hitről, és az est a legszebb kéréssel zárult: Bibliát szeretnének kérni. Az EMO jóvoltából még aznap meg is kapták a lányok az Újszövetséget. A hívogatás végeztével összegyűltünk a templomba és beszámoltunk a napeseményeiről. Hallottunk sok pozitív és sok szomorú élethelyzetet. Leírhatatlan élmény és lelki öröm volt hallani imáikat, könyörgéseiket az aznap megismert, elesett, Istenre szoruló emberekért, s a hálaadást, amelyet az Úr elé vittek. Boldog vagyok, és gazdagabb, hogy megismerhettem őket, s még ha csak röpke időre is, de velük szolgálhattam.”
Takács Anikó
Hálásak vagyunk, hogy sokakat megszólíthattunk. Különösen azokért az emberekért, akik a hívás nyomán először indultak el a gyülekezetekbe! Ne hagyjuk abba a könyörgést értük, és a gyülekezetekért, lelkészekért!
Ezen a hétvégén megkezdtük Siófok – a télen is gyönyörű magyar tenger fővárosa -, 6800 otthonának felkeresését, hogy a közelgő adventi ünnep evangelizációs alkalmán felhangzó örömüzenet hallgatására és meghallására hívjuk azok lakóit. Szolgálatunkat az elkövetkező hétvégéken is folytatjuk majd a gyülekezettel közösen. Imádkozzunk azért, hogy elegendő szolgatárs legyen az otthonok felkereséséhez, és hogy se az…
A település nagyon szép és rendezett, ugyanakkor az itt élők lelkileg nagyon bezárkózóak. Ezért is jöttünk ide, hogy segítsük a lelkésznek a település iránti mentő szeretetéből fakadó munkáját.
Csaknem két évtized után Bokodon vettem részt újra az EMO traktátus osztó munkájában. Kicsit furcsa is volt – de öröm volt ott lenni, és egyben felidézni a régi „emózások” élményeit! A település nagyon szép és rendezett, ugyanakkor az itt élők lelkileg nagyon bezárkózóak. Ezért is jöttünk ide, hogy segítsük a lelkésznek a település iránti mentő szeretetéből fakadó munkáját. Megvallom, hogy így, idősebb fejjel nehezebben viselem az ablakon keresztül érkező, káromkodással és ordítással tarkított elutasítást, mégis bizonyos vagyok abban, hogy ottlétünk nem volt hiábavaló. Ezt az alapján a néhány beszélgetés alapján is állítom, amelynek részese voltam. Hiszem, hogy nem véletlenül találkoztam azzal az Isten létét tagadó férfivel, akivel kulturáltan tudtuk az érveinket ütköztetni, vagy azzal az édesanyával, aki a 30-as éveiben járó lánya halála miatt megszomorodva, szinte itta Istenünk vigasztaló szavait. Mi, Bokodon járó hívők vetettünk – a többi Isten kezében van! Sz.P.-né
Bokod – „Egy hajóban evezünk” című családi alkalom egyik csoportbeszélgetéséről:
Egy bácsi a csoportban azt mondta, hogy Isten még nem fogott kezet senkivel. Ebből kiderült, hogy nem veszi túl komolyan Isten létezését. Én azt feleltem, hogy kezet ugyan nem fogott, de pofonokat már sokan kaptak Tőle. Például betegségeket. Egy másik bácsi erre bőszen bólogatott, s az előző hitetlenkedő pedig elkomorult, és elmondta, hogy a fia háromévesen leukémiában meghalt. Innentől a barátnőm folytatta a bácsival a beszélgetést – mintegy 50 percen át. Hallgatta, hallgatta, és hallgatta. És tudott mondani neki néhány pont odaillő mondatot. Ez evangélizáció volt! Már az bizonyságtétel volt, hogy ilyen türelmesen végighallgatja őt egy fiatal, jól öltözött és szépen sminkelt lány, akik pedig sokszor falra másznak az öregektől. Hiszem, hogy ezért a bácsiért nekünk oda el kellett mennünk. (K.K.)
Gyülekezeti családi napra hívogattunk.
Jók voltak a délelőtti igetanulmányok; nyílt őszintesége frissítőleg hatott.
A munkát – nem sietve – épp el tudtuk végezni, épp elég volt az idő, az ember.
Vasárnap ünnepi, hálaadó istentiszteletre+szeretetvendégségre (ebédre) hívtunk. Azt mondták, hogy összesen kb. 60-an voltunk. Jó volt az igehirdetés (Edit/Szeréna), a két bizonyságtétel (Petrics Pannika+Orosz Ferenc, Kárpátalja). Volt mini-zenekar, éneklés, “Kárpátaljai férfikar”.
Jó légkörű, lelki alkalom volt, elég sokan átjöttek az ebédre is.
,,A missziós hetünkön délelőttönként közösen tanulmányoztuk az Igét a helyi lelkész, Tverdota-Vass Edit Szeréna vezetésével. Az apostolok cselekedeteinek elejéről olvastunk részleteket és próbáltuk megérteni az akkori helyzetet, az emberek gondolkozását, döntéseik hátterét. Felismerni mindebben Isten céljait, vezetését. Majd pedig összevetni mindezt a saját életünkkel, gyülekezeteinkkel, missziónkkal. Számomra tanulságos, hasznos és áldásos alkalmak voltak. Délutánonként – szombaton egész nap – jártuk a várost, kopogtattunk, hívogattunk, beszélgettünk. Érdekes találkozások, mély beszélgetések emlékét hoztuk magunkkal mindannyian: Több családban jelezték, hogy szeretnének csatlakozni a gyülekezethez, a gyermekeket keresztelni – néhol a szülőkkel együtt. Kereső emberekkel találkoztunk, akik nyitottak a további beszélgetésekre. Sajnos több okkult jelenségről is hallottunk, s találkoztunk megterhelt, megkötözött emberekkel. Mintegy 30 családnál láttunk lehetőséget a kapcsolat folytatására, s többen közülük kifejezetten várják a lelkésznő látogatását. Bár úgy terveztük, hogy a gyülekezethez tartozó Szabadegyháza otthonait is felkeressük, de ez egy váratlan akadály miatt meghiúsult. Csalódásunkat enyhítette, hogy „cserébe” nem kellett sietnünk, volt időnk beszélgetni mindenkivel, aki nyitott volt erre. A hetet hálaadó Istentisztelettel zártuk, s erre hívogattuk a város lakóit is. Istennek hála, vasárnap délelőtt megtelt a kis református templom, s együtt hallgattuk az ige üzenetét, az énekeket és két bizonyságtételt. A gyülekezettel együtt adtunk hálát azért, hogy Urunk megtartotta a pusztaszabolcsi kis közösséget a nehézségek között, hogy új kezdetet adott néhány éve, az újra helyben lakó lelkipásztor szolgálatán keresztül, s hogy idén ősszel elkezdődhet egy új közösségi ház építése is.
Hálásak vagyunk, hogy az istentiszteleten olyanok is részt vettek, akik nem a gyülekezet tagjai, sőt olyanok is, akik eddig egyáltalán nem jártak templomba. Köszönjük a helyi közösség vendéglátását, a gyülekezeti tagok és a lelkésznő odaszántságát, testvéri szeretetét. Különösen azokra gondolunk hálával, akik idejüket, erejüket is „bedobva” kapcsolódtak be a közös szolgálatba. Jó volt látni, hogy nekik is öröm a közös misszió!” – SzP.
Május elején ismét az Ormánságban jártunk. Ezúttal a Kovácshida környéki Ref. Társegyházközség területén, 9 településen hívogattuk a családokat. A valaha virágzó, gazdag népművészettel rendelkező, jellemzően magyar reformátusok lakta vidék mára szomorú képet mutat.
,,Május elején ismét az Ormánságban jártunk. Ezúttal a Kovácshida környéki Ref. Társegyházközség területén, 9 településen hívogattuk a családokat. A valaha virágzó, gazdag népművészettel rendelkező, jellemzően magyar reformátusok lakta vidék mára szomorú képet mutat. Bár a kilenc falu mindegyikében áll a református templom, a gyülekezetek megfogyatkoztak, sőt a lakosság is erősen lecsökkent. A 2018-as statisztikai adatok szerint a kilenc településen összesen kb. 2000 lakos él. Lelkileg sem rózsásabb a kép: sokféle okkult kötelék, mélyben húzódó ellentétek és sérelmek, irigység, szegénység, reménytelenség, Istennel és a Bibliával szembeni megkeményedés az, amit láttunk tapasztaltunk. De – Istennek hála – láttunk mást is. Találkoztunk nyitott emberekkel, Istent keresőkkel, sőt olyannal is, aki érzi, tudja, hogy Isten keresi őt. Vannak, ha nem is sokan, bibliaolvasó, imádkozó emberek, s nagy öröm volt munkatársainknak egy idős, élő hitű asszonnyal való találkozás – ahogy öröm volt ez neki is. Milyen jó, hogy vihettük az örömhírt, az Istennel és emberekkel való megbékélés evangéliumát! Biztattuk a csüggedteket és a keresőket, vigasztaltuk a gyászolókat, s igyekeztünk segítséget nyújtani ott, ahol valaki már a szabadulást kereste a sötét erők fogságából. Székely Zsolt lelkipásztor Urunk hívására jött a gyülekezetbe, hogy hirdesse és élje az örömhírt: Jézussal lehet új élete egyénnek, családnak, közösségnek, mert Ő maga az élet. Imádkozzunk érte, hisz a megkezdett munkát, az elindult kapcsolatokat ő tudja majd folytatni! A vasárnapi közös istentiszteletre, amire hívogattunk, ugyan nem sokan jöttek el, de hisszük, hogy az elvetett magok, igék ott vannak az emberszívekben. Hordozzuk hazánknak ezt a vidékét (is) imádságban, s kérjük az Urat, hogy adjon esőt, növekedést, áldást! S köszönjük a helyi testvérek segítségét, vendégszeretetét is!” – Sz.P.
,,Május 3.-5. Ormánság ( Baranya megye) Házigazda: Református gyülekezet A meghívást Székely Zsolt református lelkész úrtól kaptuk, aki 9 kis falu – Cún, Drávacsepely, Drávapiski, Drávaszerdahely, Ipacsfa, Kémes, Kovácshida, Szaporca, Tésenfa – lelkipásztora. Megérkezésünkkor a tésenfai szállásunkra, nagyon kedves fogadtatásban és vendéglátásban volt részünk. Hamar otthon érezhettük magunkat. A finom ételekért és a meleg szállásért nagyon hálásak vagyunk. Mindjárt pénteken útnak is indultunk és végig jártuk Tésenfa otthonait és Szaporca egyes utcáit. Szombaton tovább indultunk és estére bejártuk mind a ránk bízott településeket. Ahol lehetett megálltunk és beszélgettünk az örömhírről, Isten ajándékairól, Bibliáról, és szeretettel hívtunk mindenkit a vasárnapi istentiszteletre Kémesbe. Ahol nem lehetett, ott a postaládába helyeztük a meghívót és rövid támogató, elgondolkodtató, útmutató írásokat, amelyek utat mutatnak az Isten országát, a békességet kereső embereknek. Vasárnap Kémesen a 10.00-kor kezdődő Istentisztelet után, rövid beszámolót hallhattunk a falvak történelmét, kultúráját, szokásait illetően. Hálásan köszönjük Istennek ezt a lehetőséget, a testvéri találkozásokat és kérjük Isten áldását e falvak lakóira, a templomok felújítására, a gyülekezet épülésére. Örömmel vettünk részt ebben a szolgálatban és szeretettel bátorítjuk a testvéreket szerte az országban az EMO szolgálatára.”- Boda Judit
,,A május 4-5-i hétvégén először vettem részt olyan akcióban, amikor házhoz mentünk emberekhez és hívogattuk őket Isten mélyebb megismerésére, a vele való igazi találkozásra. Régóta érlelődött bennem az emberek felé való aktívabb szolgálat gondolata és amikor hallottam az EMO-ról, egyből fellelkesültem. Nem bántam meg egyáltalán, hogy erre szántam a hétvégémet. Először kényelmetlen szituációnak és kicsit bizarrnak tűnt a kapcsolatfelvételnek ezen módja, de aztán hamar belejöttem. Sokkal rosszabbra számítottam. Az volt a benyomásom, hogy az emberek érzik a szívük mélyén, hogy az az igazság, amit szólunk, csak nem akarják tudatosítani magukban. Valakinek segíteni kell nekik feltörni azt a kemény páncélt, amit növesztettek a szívük köré. Nekem pedig sokat segített látni a szolgáló testvérek odaadását és egy újabb, Krisztusnak odaszánt közösséget találtam bennük. Istennek legyen hála ezért az alkalomért!” – Fejszák Tamás