Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. (Mt 5,16)

Július első hetében a Hajdú-Bihar vármegyei Hencida lakosait hívtuk meg a református gyülekezet vasárnapi istentiszteletére, illetve a Bibliai Logók kiállításra. Az istentiszteleten Székely Zsolt lelkész prédikációja után több Kárpátaljáról érkezett Testvérünk bizonyságot is tett.

Klucsik János fiatal Testvérünk írt beszámolót élete első EMO szolgálatáról:

„A lelkész áhítattal nyitotta a napot. Jézusnak arról a tanításáról beszélt, hogy ha egy mérföldre hív valaki, menjünk el vele kettőre. Így a nap elején számomra ez nagy bátorítás volt. Személy szerint nem vettem részt még ilyen jellegű szolgálatban, de az Úr egy hívő Testvér mellé helyezett, akivel – mint régen a tanítványok – együtt mehettem házról-házra. Érdekes volt látni, hogy az országban mennyire eltérő élethelyzetekkel szembesülhetünk a különböző településeken. Eljutottunk olyan családokhoz, akiknek az udvarán ki voltak helyezve Jézus- és Mária-szobrok, így náluk volt már kiindulási alapunk. A nap folyamán 4 hosszabb beszélgetést kaptunk ajándékba, ahol bizonyságot tudtunk tenni Megváltónkról, hogy ki Ő, mit tett értünk és helyettünk. Találkoztunk egy börtönből szabadult emberrel, aki megtért bűneiből és Jézus mellett döntött. Láthattuk és tapasztalhattuk személyesen is, milyen mélyen meg van kötözve az ember a bűnei által, és ebből egyedül Jézus Krisztus vére tud megtisztítani bennünket. Elmondhatjuk, hogy érdeklődéssel fogadták a hencidai lakosok a hívogatást, mi pedig hálával teli szívvel jöttünk el a Testvéremmel.”

Tekintsék meg képgalériánkat:

Fotó: Szabó Zoltán, Szűcs Gábor