A téma az IMÁDSÁG volt


Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!(Zsolt 133,1)

Ez elmúlt évekhez hasonlóan február végén azokkal a Testvéreinkkel töltöttünk el egy hétvégét Egerben, akikkel a szolgálatunk során együtt kerestük fel hazánk sok-sok településén az otthonokat. A legyalogolt kilométerek után jó volt most néhány órát csendben ülni, és hallgatni a lelkipásztorok IMÁDSÁG-gal kapcsolatos gondolatait, majd beszélgetni erről.
Szombat délelőtt Kovács-Hajdu Albert gyakorlati módon, személyes példákon keresztül beszélt az imádkozással kapcsolatos ismeretekről. Felelevenített bennünk régen megtanult dolgokat. Mégis egészen bizonyos, hogy ezek közül valami mindegyikünk számára különösen hangsúlyossá vált. Például a kérés és könyörgés közötti különbség, vagy az egyéni és a közösségben történő imádkozás közötti eltérés.
Szombat délután kiscsoportokban ki-ki elmondhatta „mit visz magával” a délelőtt hallottakból, majd közösen imádkoztunk.

A következőkben Testvéreink által összeállított gondolatokat olvashatnak a hétvége tapasztalatairól:
Az egri EMO hétvégén az imádság témája két dologban megváltoztatott. Egy ideje már rendszeresen imádkoztam a munkatársaimért. Az egyik dolog, hogy ez eléggé gépiessé vált nálam. Ezen túl azt is megértettem, hogy nem a káros szenvedélyektől és szokásoktól való szabadulás, vagy az „együtt élő” pároknál a házasság megkötése a legfontosabb, hanem hogy
KRISZTUS gyermekei legyenek.
A másik dolog az, hogy ISTEN elé úgy álljak, mint egy üres edény, amit Ő meg tud tölteni ajándékaival. Ezek az odafentről való gondolatok fontosabbak, mint amit én a legjobb szándékkal is kérhetnék.


Mit adott nekem a csendeshétvége?

  • közösséget, régi-új testvérekkel való kapcsolódást (Krisztus-test megélése)
  • megnyugvást, hogy az imádkozást folyamatosan lehet tanulni (gyakorlás útján)
  • megnyugvást, hogy a hangos imádkozás nem „kritérium”, hogy Isten nem vár el „különleges” imádságot, nem attól leszek jó keresztyén. Igazából nekem ez volt a legfontosabb kérdésem a hétvége előtt. Nem másoknak imádkozom, az ÚR előtt tárom ki a szívem, és ezáltal – az ÚR kegyelméből – talán a társaim is épülnek.

Isten kegyelméből és szeretetéből feleségemmel részt vehettünk az EMO évnyitó alkalmán február 23-25 között, Egerben. Az imádság volt a téma, melyet Kovács-Hajdu Albert, református lelkész boncolgatott a hétvége folyamán. Emlékeztetett minket rá, hogy az imádság lételeme a hívő embernek, mely életszokásokat átformáló beszélgetés az Úr Jézus Krisztussal. Annál nagyobb dolog nincs is, hogy kapcsolatban lehetünk a teremtett világunk Urával. Igazán akkor dicsőítem az Istent, ha engedelmes életét élek. Az Úr vezet és tanácsol naponként, ha mély kapcsolatom van vele. Köszönöm Jézus Krisztusnak és a szervezőknek, hogy újból tanácsokat kaphattam és megerősödhettem hitemben.


Hálát adok az Úrnak, hogy egy tartalmas találkozáson vehettem részt Egerben az EMO-s testvérekkel, ahol együtt dicsérhettük a mi Urunk Jézus Krisztust.
Hálás vagyok, hogy nemcsak épülhettünk, hanem pihenhettünk is, hogy aztán feltöltődve újra szolgálatba induljunk, vihessük az örömhírt a megfáradtaknak, hitetleneknek, azoknak, akik keresik az Urat, de nem tudják hol, vagy merre találkozhatnak vele. Ebben segítünk utat mutatni bizonyságainkkal megtapasztalásainkkal. A tanításokon a valódi imádkozó életről, az imaéletünk fejlődésének fontosságáról hallhattunk.
Csak akkor tudjuk meg mi az Isten akarata, terve az életünkben, ha szoros kapcsolatban vagyunk vele. Amikor imádkozom, megnyitom a szívemet Isten előtt és hiszem, hogy kegyelemből hallgat meg.

Egy kedves ének szavai vannak bennem az alkalommal kapcsolatban:

Mélyebbre Benned, mélyebbre még,
Nem kell a földön semmi egyéb.
Krisztus, a szívemet tárom Eléd,
Élet vagy nékem és nyereség!

Korábbi beszámólóinkat is elolvashatják a Facebookon a következő elérhetőségeken:

https://www.facebook.com/emoalap/posts/pfbid02oVAhTy6UjrUbLWXryjFAjKyymSWYApTjo8Qb9MfoEPuvGNnPAPXYjpgGQrW7KTDyl

https://www.facebook.com/emoalap/posts/pfbid07angYFekAbtMfFodV6sUgmQZ37hmjRER3roVbtug7P9ciUwJ5ZrHCAGnwRC7Kqwml

Fotók: Németh Kornél, Szabó Zoltán, Szűcs Gábor