
„Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak” (Ef 6,12)
Egy testvérünk írt nekünk a szolgálatáról:
Férjemmel érkeztünk erre a szép vidékre. Áhítat után párban indultunk el a kijelölt területre. Házastársammal lehettem együtt, aki először vett részt a szolgálatban. Külön köszönet ezért!
Traktátust és az evangelizációra szóló meghívót adtuk a helyi lakosoknak. Másnap Külsővat községbe mentünk, ahol helyi segítséget is kaptunk. Az egyházi fenntartású idősek otthonában az időseknek készült kiadványunk átadása után néhány szépkorú emberrel pár szót is válthattunk. Az egyik beszélgetőtársunknak megígértem, hogy imádkozni fogok érte, hogy Isten hozza ki a nagy-nagy lelki sötétségből, a jóslásokba vetett hitéből.
A lelkészért is imádkozom, hogy kapjon testi, lelki segítséget a szolgálatához.
Köszönöm, hogy a férjemmel együtt szolgálhattam! Kiegészítettük egymást.
Másik önkéntes munkatársunk is írt néhány sort, ő a feleségével együtt érkezett:
Gyerekkoromban 3 évig laktunk Gergelyiben. 50 év alatt a templomon kívül minden megváltozott. Adjon a Szentlélek erőt és bölcsességet a lelkészcsaládnak a mindennapi életben, és lelki ébredést a falvakban!
➢ Imádkozzunk a kisebb településeken szolgáló lelkészekért, akiknek a szolgálatát a helyi szokások, sajátosságok sokszor nehezítik.
➢ Imádkozzunk, hogy az evangelizáció hallgatósága megtisztulva, az Úrban megerősödve folytathassa életét!
Fotók: Sz.Z., K.K., Sz.G.
Képgalériánk: