„Istent dicsérjük mindennap, neved magasztaljuk örökké… Gyalázatossá tettél szomszédaink előtt, gúnyol és csúfol környezetünk. (Zsolt 44,9. 14)

Február végén önkénteseinkkel Pilisszentkereszten készültünk az idei év szolgálataira.

Témánk: A HIT ÉS A TAPASZTALAT

Igazán „húsbavágó” kérdésről hallgattunk meg egy alapos, sok gondolatot ébresztő előadást Barthos Gergely hévízgyörki református lelkésztől, amelyet a kérdéseinkkel, saját gondolatainkkal is megszakíthattunk. Délután pedig kisebb csoportokban is megbeszéltük a témát.

Az előadás Testvéreink számára itt elérhető:

Petrics Panni összefoglalója a hétvégéről:

A pilisszentkereszti hétvége „józanított ki” engem. Őszintén szólva először meghökkentem, majd – épp tapasztalataimból kiindulva – magam is beláttam: bizony, lehet feszültség a hit és a tapasztalatok között. Mert hiszen hogyan lehet az, hogy ma sem tér meg minden ember, akiért az Úrban bízva oly buzgón imádkozunk, ahogy a tanítványok buzgósága ellenére nem gyógyult meg a holdkóros  (Mt 17,14-21)?

Nincs eredmény…!

Bennem is felmerül a kérdés: kivel, mivel van a baj? Megértettem: a mi Urunk tanít bennünket az egészséges önvizsgálatra, de még inkább arra, hogy induljunk Vele tovább, egyre csak tovább!

Nagyon jó volt Őt hallani, Vele és Róla beszélgetni, s kapcsolódni még szorosabban Hozzá – úgy, amiként az áramszedő a vezetékhez!

Bartha Julianna beszámolója:

Mindig nagyon várom a testvérekkel a találkozást, különösen a kárpátaljaiakkal. Péntek este az Isten iránti bizalmunk került szóba: Kitart-e akkor is, ha nem teljesíti a kéréseimet? A bizalmat is tanulnunk kell. A kapcsolat „gyenge láncszeme” mindig én vagyok! Ő mindig szent, és a helyén van. Ő nem téved, de én tévedhetek. Vannak dolgok, amelyekért régóta imádkozom, és nem történt változás. Úgy látom Isten türelemre, kitartásra, a kudarcok elhordozására tanít ezek által is. Az Úrba vetett bizalmam viszont soha meg nem rendült, mert Ő szent és tökéletes és kellő időben cselekszi azt, amit akar.

******

➢ Adjunk hálát, hogy Isten lehetővé tette számunkra, hogy a testi pihenés mellett lelkileg is készüljünk az év szolgálataira.

➢ Imádkozzunk azért, hogy hűségesen tegyük a dolgunkat, tudva azt, hogy Isten most és mindörökké ugyanaz!

➢ Imádkozzunk a keresztyén közösségekért, hogy eleget tegyenek a missziói parancsnak!

Felvételeink a hétvégén készültek:

Fotók: Szabó Zoltán, Szűcs Gábor