Nagyon örültem, amikor testvérek jöttek, és bizonyságot tettek…
( János harmadik levele 3a)
Milyen jó együtt hálát adni, dicsőíteni Istent és kérni Tőle ébredést az adott településen, és az országunkban is. Ezt a különös örömet éltük át szeptember végén mindannyian, akik Örökösföldön hívogattuk a több, mint 4000 családot a gyülekezet október elejére szervezett nyílt napjára, a „kóstoló délutánra”.
Nagy hálával és örömmel számolhatunk be arról, hogy Örökösföldön kb. száz fő vett részt a családi délutánon, közülük mintegy negyven fő a hívogatások nyomán érkezett az alkalomra és hallgatta meg a gyülekezet tagjaival és a vendégekkel együtt Csoma József festőművész bizonyságtételét és Gál Álmos fazekasmester korongos bemutatóval illusztrált személyes vallomását Isten újjáalkotó szeretetéről és hatalmáról.
Az egyházközségnek 5 éve épült fel a saját temploma. Nagy József lelkipásztorral együtt komoly missziót végeznek a döntően lakótelepi környezetben lévő területükön, hogy a vallást, gyülekezeti életet, hitet még nem ismerő emberekkel megismertessék mindezt.
Az egyik gyülekezeti tag először szolgált velünk. Beszámolójában ezt írta:
” Két napon át vettem részt az EMO misszió keretében Nyíregyháza-Örökösföld otthonainak a felkeresésében. Előtte nagyon gondosan elolvastam a Reformátusok Lapja 37. számában megjelent cikket, amely az Evangéliumot Minden Otthonba missziót mutatta be. Így nem volt teljesen ismeretlen számomra, hogy mire vállalkoztam, amikor az EMO önkénteseihez csatlakoztam. A napot „munkareggelivel” kezdtük, majd egy áhítat keretében igei üzenetet kaptunk, és az ének soraival megerősödve indultunk:
„ /: Küldelek én, megáldlak én, csak menj, és hirdesd szavam! :/
Tüzessé teszem ajkaidat, gyémánttá homlokodat,
Népemnek őrévé rendellek én, lelkemet adom melléd! ”
Az egész napot áthatotta az ima. Indulás előtt, egy-egy háztömb előtt, a lépcsőházakban, délben visszaérkezve a gyülekezeti házba, a délutáni újraindulás előtt, az esti megérkezést követően, az est lezárásakor.
Az EMO munkatársak, „Jézus postásainak” közösségében lenni, azt nem nagyon lehet elmondani, érezni kell. Ahogy imádkoznak, énekelnek, dicsőítik Istent, az elementáris erejű, magával ragadó, lelkesítő.
Nagyon örülök, hogy megismerhettelek Titeket, és köszönöm azt a lelkierőt, hitet, szeretetet, lelkesedést, kitartást, amit megtapasztaltam! Nagyon büszkék vagyunk mindannyian, hogy viselhetjük az EMO pólót, hogy Krisztusért járhattunk követségben.”
➢ Hálát adunk Istennek, hogy szép időben, sok helyi testvérrel kiegészülve három nap alatt eljutottunk minden otthonhoz Örökösföldön.
➢ Imádkozzunk az Örökösföldön élőkért, nyissa meg szívüket Isten az ige számára!
➢ Imádkozzunk az Örökösföldi Református Gyülekezetért, hűséges szolgálatukért!
Indítókép: Nyíregyháza-Örökösföldi Református Egyházközség Facebook oldala.
Fotók: Szabó Zoltán



















