„…nem az igazakat hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket a megtérésre.(Máté 9,13b)


Tudjuk, hogy hazánkban jó néhány olyan falu van, ahol nincs protestáns templom, és az itt élők egy távolabbi gyülekezethez tartoznak sokadik szórványként.
A hónap végén több, Dunántúlon élő Testvérünk segítségével, jó nagy melegben 12 ilyen falu minden postaládájába személyesen juttattunk el egy EMO traktátust, és persze ahol lehetett, bizonyságot is tettünk. Jól elfáradtunk az Úr munkájában, Aki megőrzött és megtartott mind e közben minket.

  • Hálásak vagyunk Istennek, hogy a meleg ellenére több Testvérünk vállalta ezt a szolgálatot, és a Sárvár közelében élő család még szállást is adott a fővárosból érkezőknek.
  • Imádkozzunk Bozzai, Bögöt, Csénye, Ikervár, Kenéz, Megyehíd, Nyőgér, Ölbő, Pecöl, Porpác, Sitke és Sótony lakóiért, legyen számukra a kapott rövid evangéliumi írás Krisztus felé mozdító eszköz

Tekitsék meg a képgalériánkat!

Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. (Mt 5,16)

Július első hetében a Hajdú-Bihar vármegyei Hencida lakosait hívtuk meg a református gyülekezet vasárnapi istentiszteletére, illetve a Bibliai Logók kiállításra. Az istentiszteleten Székely Zsolt lelkész prédikációja után több Kárpátaljáról érkezett Testvérünk bizonyságot is tett.

Klucsik János fiatal Testvérünk írt beszámolót élete első EMO szolgálatáról:

„A lelkész áhítattal nyitotta a napot. Jézusnak arról a tanításáról beszélt, hogy ha egy mérföldre hív valaki, menjünk el vele kettőre. Így a nap elején számomra ez nagy bátorítás volt. Személy szerint nem vettem részt még ilyen jellegű szolgálatban, de az Úr egy hívő Testvér mellé helyezett, akivel – mint régen a tanítványok – együtt mehettem házról-házra. Érdekes volt látni, hogy az országban mennyire eltérő élethelyzetekkel szembesülhetünk a különböző településeken. Eljutottunk olyan családokhoz, akiknek az udvarán ki voltak helyezve Jézus- és Mária-szobrok, így náluk volt már kiindulási alapunk. A nap folyamán 4 hosszabb beszélgetést kaptunk ajándékba, ahol bizonyságot tudtunk tenni Megváltónkról, hogy ki Ő, mit tett értünk és helyettünk. Találkoztunk egy börtönből szabadult emberrel, aki megtért bűneiből és Jézus mellett döntött. Láthattuk és tapasztalhattuk személyesen is, milyen mélyen meg van kötözve az ember a bűnei által, és ebből egyedül Jézus Krisztus vére tud megtisztítani bennünket. Elmondhatjuk, hogy érdeklődéssel fogadták a hencidai lakosok a hívogatást, mi pedig hálával teli szívvel jöttünk el a Testvéremmel.”

Tekintsék meg képgalériánkat:

Fotó: Szabó Zoltán, Szűcs Gábor

Július 19-én reggel 3-an indultunk útnak autóval Budapestről Kapolcsra, a Művészetek Völgye felé. Ott az evangélikus templomhoz érkeztünk, ami nagyjából a falu központjában áll. Ide érkezett hozzánk Győrből a negyedik EMO-s társunk.
Munkálkodásunkat valódi „gyakorlati teológiával” kezdtük „seprűvel és lapáttal” – a templomban takarítottunk. Majd a Bibliai Logók kiállításának a képeit raktuk fel körben belül a templomban. A templom előtt egy sátrat állítottunk fel egy kis asztallal és néhány paddal. A járókelőket megszólítva adtuk kézbe az Otthon című traktátust – sokan elfogadták – és adtunk át gyerek traktátusokat is.
Többen betértek a templomba akár hűsölni, vagy leülni, elcsendesedni. A betérőknek ajánlottuk a kiállítás megtekintését. Jöttek barátok, családok is. Ha szükség volt, a képekhez magyarázatot is kaphattak a betérők a templomban – hasznos beszélgetések is kialakultak.
A hétvégén délutánonként bibliai témájú bábjáték bemutatására került sor gyerekeknek, amit örömmel fogadtak.
Az ország különböző részéből érkeztek emberek erre a rendezvényre – lehet, hogy még a határokon túlról is.
Nagy szükség volt és van az evangéliumra ezen a helyen és ebben az időben – ez egyértelműen látható volt abban az „ember-kavalkádban”, amelyik ott hullámzott, jött-ment, akárhányan fogadták is el, vagy utasították vissza a kínált „evangéliumot”, a traktátusokat.

Imádkozzunk, hogy ott is:

AZ ÚRNAK BESZÉDE TERJEDJEN ÉS DICSŐÍTTESSÉK.
(2 Tessz 3,1)

Örülök, hogy részt vehettem ebben a szolgálatban – a Bakony-hegységnek ezen a szép, dimbes-dombos táján.

– Kurgyis László –

Fotó: Szabó Zoltán

Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmas és alkalmatlan időben…”

(2Tim 4,2a)

Június elején a Záhonyi Művelődési Házban három estén át tartott a Nyári esték a Biblia mellett rendezvénysorozat, valamint a Bibliai Logók kiállítás, amelyre az egész várost meghívtuk.

A szervezést és a lebonyolítást döntően Szabó Zoltán végezte, aki összefoglalójában ezt írta:
„A záhonyi szolgálatunk úgy indult, hogy a református lelkész – Sebők János – egyik önkéntes munkatársunktól hallott rólunk. Már az első találkozásunk során bíztató volt, hogy a lelkész örömmel fogadta a lehetőséget, s hogy a többi felekezettel is jó a kapcsolatuk. Hosszú egyeztetések után végül az a döntés született, hogy két napon át hívogatjuk a családokat egy három estére szervezett evangelizációs sorozatra a Művelődési Házba. Isten sokféle kegyelmes segítségét tapasztaltuk (munkatársak, időjárás, elkészített találkozások), és így Záhony település minden egyes otthonát fel tudtuk keresni 05.31-én és 06.01-én.

Az evangelizáció első estéjén az EMO titkára, Sztanó Péter beszélt Isten megismeréséről. Második este a Budapest Rákoscsabai Baptista Gyülekezet lelkésze László Gábor szolgált arról, hogyan lehet Istent, Jézust követni. Harmadik este pedig Bartha Gyula ny. esperes-lelkipásztor Zákeus története alapján beszélt Isten kegyelmes voltáról, s arról, hogyan lehet Krisztussal, szabadon továbbmenni életünk útján! A hívogatáskor több ezer embert értünk el, viszont az alkalmakra – szerintünk – nagyon kevesen kb. 30-45-en jöttek el!
Ezzel együtt örömeim is voltak, hiszen ismerősökkel is találkoztam, akikkel egykor a szülőfalumban egy gyülekezetbe jártunk, sőt két olyan fiatalemberrel is, akikkel régebben együtt táboroztunk.
Örömmel öleltük meg egymást. Ezekért az apró örömökért is megéri Krisztus munkatársának lenni!
Hálásak vagyunk minden egyes szolgáló Testvérünkért Istennek, akié a dicsőség, most és mindörökké, ÁMEN!”

A rendezvény eseményeiről videófelvételeket készítettünk, amelyek elérhetőek a következő linkeken:

https://www.facebook.com/emoalap/

https://www.youtube.com/@emoalapitvany2834/videos

➢ Adjunk hálát minden lehetőségért, amikor beszélhetünk Jézus Krisztusról, a megváltásról!
➢ Imádkozzunk mindazokért, akik hallották már az evangéliumot, de érdektelenül fogadták azt! Isten könyörüljön rajtuk, hogy válaszoljanak Isten hívó szavára!

Tekintsék meg a korábbi összeállításainkat:

https://www.facebook.com/emoalap/posts/pfbid0MQTYWYyH6GbZKrn6zWpdfazMzyFddyoNZk87x1X5aZ7AR96UJPHBQnPW5yLFiFJEl

https://www.facebook.com/emoalap/posts/pfbid0p4Kx7KF8ATEfDoQSvwmFw8wn3ttoa2EcjNRvtY5B52tk4JUsV6rFYBWQBKQxqm7kl

Felvételeink a rendezvényen készültek:

Mondom nektek, így fognak örülni az Isten angyalai egyetlen megtérő bűnösnek.(Lukács evangéliuma 15,10)

Nagytőke község kb. 360 lakosát a Szentes-Felsőpárti Református Gyülekezetből érkezett Testvéreinkkel együtt egy délelőtt alatt sikerült felkeresni.

Sajnos a református imaházról nem mindenki tudta, hogy még működik, és pünkösd alkalmából istentisztelet is lesz.

Ezért is jó volt, hogy mindenkit hívogattunk erre az alkalomra.

Ha már ott voltunk, délután a közeli Magyartés családjait is meghívtuk az istentiszteletre.
Szabóné Andi Szentesről érkezett, és így élte meg az EMO szolgálatot:

„Szorongással telve indultam el erre a napra, félve attól, hogy meg tudok-e majd szólalni, és őszintén szólva kíváncsi is voltam hogyan kell/lehet ezt csinálni. Azt tudtam, hogy nem lesz könnyű a feladat, ezért csak lassan tudtam benne feloldódni.
Összességében úgy zajlott le a nap, ahogy arra számítottam, voltak pozitív és negatív tapasztalatok az emberek visszajelzései alapján.”

➢ Imádkozzunk hazánk szórvány gyülekezeteiért! Adja Urunk, hogy ébredés lehessen ezeken a településeken is, és legyen, aki gondját viseli ezeknek az embereknek!


Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsid 13,8)

E határmenti városban május legvégén meghívtuk az összes helybélit a művelődési házba a Bibliai Logók kiállításra, és egy három napos evangelizációra.

Kárpátaljáról, valamint a helybeli református és baptista gyülekezetekből is jöttek Testvéreink, hogy be tudjuk járni a várost.

Következőkben Kántor Zoltán baptista testvérünk beszámolóját olvashatják:

Hálával tartozom a jó Atyámnak azért, hogy részt vehettem ebben a különleges misszióban.
Úgy érzem, hogy ezzel a missziós munkával még egy lépéssel közelebb kerültem az Úr Jézus Krisztushoz. Nekem ez – 80 évesen – nagy ajándék volt a mennyei Atyától, és kérem is Őt, hogy segítse a munkánkat, mert ha Ő nem nyitja meg az emberek szívét, akkor nem sokat érünk vele.
De én bízom a jó Atyában, hiszen Ő is azt akarja, hogy az emberek megnyissák a szívüket.”


➢ Kérjük Urunkat, hogy áldására lehessen a város lakóinak minden kiosztott írás, személyes beszélgetés, és az evangelizáció!

Fotó: Szabó Zoltán, Szűcs Gábor

Pünkösd ünnepe előtt, szombaton a Csongrád-Csanád vármegyei Nagytőkén jártunk s az ott élő mintegy 200 családot szólítottuk meg. Az EMO traktátusok átadásán túl mindenkit meghívtunk a református imaházba, pünkösdi istentiszteletre, illetve a Szentes-Felsőpárti anyagyülekezet pünkösd hétfői családi délutánjára. Örömünkre maradt még időnk-erőnk arra, hogy Szentes város egyik közeli külterületét, Magyartést is bejárjuk. A munkák során szép és barátságos hangulatú településekkel ismerkedhettünk meg. Hálásak vagyunk Urunk ajándékáért, hiszen két esős, borús nap között egy napsugaras szombattal ajándékozott meg mindnyájunkat.

Imádkozzunk az itt élő emberekért, a gyülekezetért és a lelkipásztor szolgálatáért!

Tekintsék meg a felvételeinket!

Fotók: Kecskeméti Ildikó, Kecse Mónika


mindenért hálát adjatok..,” (1 Thessz 5,18)

Ilyen is ritkán adódik!! A Fejér vármegyei Seregélyesen a Református Gyülekezet presbitereinek döntő többsége, és jónéhány gyülekezeti tag is részt vett az otthonok felkeresésében. Miután olyan külterületére is elmentünk a falunak, ahol minden utcának ugyanaz volt a neve, egy idő után csak a helyiek tudták, hogy egyáltalán merre járunk…
Különösen hálásak vagyunk Urunknak, hogy a felkeresett idősotthonban is örömmel fogadtak minket. Kajos Istvánné Ildikó alpolgármester asszony sorai Seregélyesről:

” Nagyon szépen szeretnénk megköszönni az EMO munkatársainak azt a precíz munkát, odaadást, amit nálunk Seregélyesen végeztek. Sokat tanulhattunk tőlük hogyan kell ISTEN igéjét, szeretetét közvetíteni olyan szétszórt település részeken, ahol az otthon és a lélek is nagyon távol van. Hívni evangelizációra olyan embereket, akik bizalom vesztett, óvatos, félénk emberek Mégis nyíltak a kapuk és reményeink szerint a szívek is: egy fiatal házaspár 2 gyermeket is kereszteltetni szeretne, az Idősek Otthonában pedig Isten igéjének rendszeres hirdetésére kérték fel lelkipásztorunkat.
Isten áldását kérem minden munkájukra életükre. Szeretettel írom e pár sort minden egyes munkatársnak a seregélyesi lakosok nevében.”

➢ Adjunk hálát a Seregélyesi Gyülekezet szolgáló lelkületéért, a sok-sok megismert új Testvérért! Áldja és őrizze meg Urunk őket a jövőben is!

Tekintsék meg a képgalériánkat !

Fotók: Csipes Piroska, Horváth Gyöngyi, Szabó Zoltán, Szűcs Gábor

Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.”  (Jn 14,6)

Április legmelegebb napjaiban Pestszentlőrinc-Erzsébet-Bélatelep Református Gyülekezetében hívogattunk Pocsai Sándor evangelizációjára. A főváros egy nehéz terep, most sem volt ez másképp.
Nagy segítség volt a velünk tartó lelkipásztor, Bartha Attila ismertsége, elfogadottsága.

➢ Imádkozzunk a budapesti gyülekezetekért!
Adjon Isten bölcsességet, utat a gyülekezetek tagjainak, lelkészeinek a teljesen elvilágiasodott, torzult gondolkodású emberek felé!

Tekintsék meg a képgalériánkat:

Fotó: Kiss Kinga, Szabó Zoltán, Szűcs Gábor

Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel!” (Kol 3,2)

A Környei Református Gyülekezetnek sajnos nincs saját lelkésze, így igazán tiszteletre méltó, hogy Szilágyi Sándor helyettes lelkésszel együtt meghívták az EMO-t, hogy – egyebek mellett – a Művelődési Házban kiállított „Bibliai logók” című kiállításra hívjuk a családokat.

A község honlapján is beszámoltak az eseményről, így remélhetőleg a bizonytalankodókat ez is bátorította.

Sztanó Péter írta le egyik környei élményét:

„Egy szép új háznál a csöngetésre egy fiatalember jött ki, aki kezdetben elég távolságtartó, és kissé cinikus volt, de nem barátságtalan. Adjuk inkább másnak a meghívót, ő nem fog elmenni. A feleségem református – mondta –, én nem – tette hozzá nyomatékkal. De nem sietett vissza a házba, kész volt beszélgetni velünk.
Szóba került a kiállításra szóló meghívó is. A Bibliai logók egyik képét írtam le, amely Éváról szól. Szemléletes, ahogy az „É” betűből ki van harapva egy darab. Magyaráztam, hogy ez arra utal: ha Isten rendjével szembe megyünk, ha korlátait átlépjük, attól nem több lesz az életünk, hanem kevesebb! A fiatalember egyre komolyabban hallgatott, majd kérdezett és megint hallgatott. E pár perc alatt úgy éreztem, talán közelebb került egy kicsit ahhoz az Istenhez, aki ezen a látogatáson keresztül is kereste, megszólította, hívta. A végén a társammal hangosan imádkoztunk érte, az életéért, lelki elindulásáért, a családjáért, Istennel való kapcsolatukért. Hálásan megköszönte.”

➢ Imádkozzunk, hogy adjon Isten saját pásztort ennek a gyülekezetnek, aki lelkileg gondozná az itt élőket!
➢ Imádkozzunk azokért a gyülekezetekért, ahol nincsen helyben lelkipásztor! Isten tartsa meg az ott élő gyermekeit, és rajtuk keresztül is gyarapítsa az Ő népét ezeken a településeken!

Tekintsék meg a képgalériánkat:

Fotók: Horváth Gyöngyi, Sípos Judit, Szabó Zoltán, Szűcs Gábor

Page 3 of 8 1 2 3 4 5 8