Hálás szívvel gyűltek össze az EMO munkatársai és önkéntesei 2022. április 23-án a Pest megyei Tökön, az idei év első akciójára. A hagyományosan református községben 2020 tavaszán iktatták be Wollner István lelkészt a falu egyetlen gyülekezetében. Munkáját, a helyi közösség megismerését azonban a rákövetkező két évben a vírus miatt bevezetett korlátozások nehezítették.
A gyülekezet közösségi életét a nemrég bevezetett filmklub és más különböző alkalmak erősítik, az akciót követő két hétvégén is egy anyák napi istentiszteletre és egy ehhez kapcsolódó filmvetítésre hívogattuk a község lakóit, kiegészülve a lelkipásztorral és helyi testvérekkel.
Az akcióba 9 EMO munkatárs és négy helyi testvér kapcsolódott be, és délután örömmel állapíthattuk meg: bejártuk a kb. 500 otthont. Jó volt látni, hogy sok helyen nem csak nyitott kapukkal, de nyitott szívvel is fogadtak bennünket és Isten igéjét, és hálásak vagyunk az így kialakult beszélgetésekért. Urunk az időjárást is úgy alakította, hogy az sem volt akadálya a szolgálatnak. Köszönjük Urunknak kísérő, védelmező szeretetét, és köszönjük a helyi gyülekezet vendégszeretetét, imádságait!
Én mindig vegyes érzésekkel indulok az EMO szolgálatába. Nagyon-nagyon szeretek vidéki települések utcáin sétálni, ismeretlen emberekkel beszélgetni. Ugyanakkor nem szeretem a durva elutasítást vagy a száraz közönyt. Mindegyikben volt már részem, így amikor egy új településre megyünk embereket hívogatni egy gyülekezeti alkalomra, bizony előjönnek ezek a régi emlékek. Tökre is így indultam hosszú kimaradás után újra „emózni”. Megvallom, egy idő után elfelejtem a település nevét, ahol jártunk, de az embereket, akikkel beszélgetni tudtam, nem felejtem el. Így például a mostani szolgálatból azt az idősebb hölgyet sem, aki mindent elolvasott már, amire rátalált, hogy megismerje Istent. Reményem szerint a lelkész segítségével rendet tehet majd megszerzett ismeretei között. És emlékezni fogok arra a hölgyre is, aki szerint a Föld legfeleslegesebb teremtménye az ember, de talán elolvassa a tőlünk kapott kis írást.
Áldja meg Urunk az itt élő lelkész és a gyülekezet további szolgálatát is, hogy gyarapodjon Isten népe ebből a faluból is!