Alapítványunk munkatársaival április 19 és 20-án Seregélyesen tervezi a családok felkeresését. A helyi református gyülekezet „Élet a halál után” című evangelizációs-sorozatára hívjuk az érdeklődőket. Ennek előzeteseként látogattunk a Fejér vármegyei nagyközségbe február 7-én. A református templomban Maksai Attila lelkipásztor áhítatát hallhatták a résztvevők János evangéliuma 9. fejezetéből, melyben Jézus a születése óta vak embert gyógyította…

Őszi munkáink részeként október 13 és 14-én Debrecen Homokkert városrészébe látogattunk el, ahol 1100 otthont kerestünk fel. A helybeli református gyülekezettel együttműködve hívtuk az ott élőket az október 16 -20. közötti hitébresztő napokra.Dr. Kállai Imre helyi lelkipásztor és Bogáti Attila egyetemi lelkész egy-egy áhítatával kezdtük el a napi munkát, és ezután indultunk, hogy bejárjuk a…