Az alapítvány önkéntes munkatársainak szerveztünk egy csendes hétvégét a Tolna-megyei Miszlán. Szerettük volna, ha szolgálhatunk is a település lakói felé, ezért a szombaton délután keresztyén írásainkkal bejártuk az otthonokat, s mindenkit meghívtunk a református gyülekezettel közösen rendezett rendhagyó istentiszteletre. Három munkatársunk gondolatait szeretnénk megosztani a hétvégéről. Ketten közülük először vettek rész ilyen alkalmon, s egyáltalán az EMO munkában.
„Amit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségtek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal.” (1Jn 1,3)
A munkatársi hétvégének több célja is volt: megemlékezni a 30 éves jubileumról és személyes közösségben lenni egymással a hosszú kihagyás után. Továbbá, megszólítani Miszla lakóit az evangéliummal. A vasárnapi református istentiszteletre szóló meghívót és egy-egy Jézusról szóló olvasnivalót átadni, és ahol lehetőség nyílt, személyes beszélgetésben bizonyságot tenni.
Néhány mondatban szeretnénk megosztani, hogy mi hogyan tapasztaltuk meg Isten munkáját a hétvégi közösség és szolgálat során: Laci, aki a ’90-es évek közepétől tagja vagyok az EMO csapatának és Ildikó, aki Laci menyasszonyaként első alkalommal vettem részt az EMO akcióban)!
Hálát adok, hogy átélhettem a személyes találkozás örömét a hosszú járványidőszak után, amely alatt online alkalmakra szorult a közösség. Megállapítottam, hogy a személyes találkozást, fizikai jelenlétet, gesztusokat, együtt cselekvést csak részben tudja pótolni az online imaóra. (Laci)
Első EMO-s szolgálatomon örömmel töltött el, hogy mielőtt a falu lakóihoz mentünk, imaközösséget tartottunk. Imádságban Isten elé vittük az életüket, valamint az Úr Jézus vezetését és Szentlelkét kértük, hogy Ő maga szólítsa meg az embereket rajtunk keresztül, sőt, Ő maga menjen előttünk. Személy szerint ezt a felkészülést fontosnak tartottam. (Ildikó)
Építő és bátorító volt egymás beszámolóját meghallgatni, miután visszatértünk a falu lakóinak felkereséséből. Jó volt megtapasztalni, hogy Mennyei Atyánknak még arra is gondja volt, hogy melyik párost kikhez küldi. Többen szembesültek üres, elhagyatott házakkal, néhányan hamis istenképben bízó emberekkel. (Közös)
Akikhez mi mentünk és otthon voltak, nyitottan fogadták a beszélgetést, a meghívót és az evangéliumról szóló írást. Néhány hosszabb beszélgetés során az Úr segített a megszólított emberek élethelyzetéhez saját élményeinkből kapcsolódni. Így elmondhattuk, hogyan kaptunk a mi Urunktól hasonló helyzetben vigaszt, útmutatást, testvéri közösséget, mennyei reménységet. Például egy fiatalembernek el tudtuk mondani, hogy milyen fontos volt számunkra egy lelki közösséghez való tartozás, és őt is bátorítottuk erre, hogy keresse a gyülekezeti közösséget. (Közös)
A beszámolók után időt szántunk arra, hogy tusakodjunk, imádkozzunk a meghívottakért. Látszott, hogy a testvérek személyes felelősséget éreznek értük. (Közös)
A 30 éves jubileum kapcsán egyrészt hála tölti el a szívünket, látva azokat a szolgálókat, akiknek az Úr kezdetektől fogva adott a szívébe elszántságot, szeretetet, áldozatkészséget, hogy bátran vigyék az evangéliumot az embereknek. Másrészt, szomorúság is ébredt szívünkben, hogy hiányzik a fiatal generáció, az utánpótlás. Az aktív szolgálók egyre idősödnek, akiknek egyre több nehézséget okoz az utazás és a települések bejárása. Szükségét érezzük annak, hogy az Úr indítson fiatalokat, akik továbbviszik az EMO ügyét legalább újabb 30 éven át! (Közös)
Engem az is jó érzéssel töltött el, hogy az EMO-s testvérek szíve nem csupán az elveszettek irányában nyitott és befogadó, hanem engem is szeretettel fogadtak, mint körükben először résztvevőt. Köszönöm szépen! (Ildikó)
A mi Urunk Jézus Krisztus áldja meg a beszámolónk olvasóit, s az EMO-s testvéreket!
Laci és Ildikó
Nekem nagyon áldásos volt a hétvége. Először is a közösség fontosságáról szólt az előadás, és lám rögtön meg is tapasztaltam milyen megerősítő is az. Láttam az egymás iránti türelmet. Jó volt látni különböző korú és hátterű emberek szíve egy célért dobog: továbbadni az evangéliumot!!! A testvérek komolyan vették a szolgálatot! Nagy bátorságot adott, mikor láttam, hogy ha szomorúak is a testvérek mikor elutasítással találkoztak, de nem terhelt meg senkit, mert mindenki tisztában volt vele, hogy Isten az, aki munkálkodik, mi csak eszközök vagyunk. Csak így lehet tovább menni. Meglepett, hogy átbeszéltük, ki mit tapasztalt és mindenki figyelt egymásra, s komoly imaközösségel zártuk a szolgálatot. Már korábban, egy-egy online közösségi alkalomba bekapcsolódva is sokat jelentett számomra, hogy az EMO munkások mindenkit türelmesen meghallgatnak, őszintén beszélhet mindenki az apró cseprő nehézségeiről kísértéseiről, és senki nem „osztja az észt”.
Sz.-né, Ildikó
